Tegnap szétszakadt az LMP (vagy nem, csak sokan kiváltak). Egy ilyen helyzetben gondolom mindenki kíváncsi, hogy akkor most konkrétan ki mit csinál, hova áll, mi lesz. A kíváncsiság jogos, ezért akkor is írok, bármilyen nehéz is rászánni magam. Legfeljebb rövid lesz.
Fájdalmas a beismerés, de ezzel bebizonyosodott, hogy hiába él tovább a név, az a párt, amelyikbe 2009-be beléptem, már nem létezik. Akik egy "szekértáborokon átívelő" politizálást szerettek volna megvalósítani, még egymással sem voltak képesek boldogulni. Persze nem egyedül tehetnek róla - a mai magyar politikai valóság, a többi szereplők, a választási játékszabályok, az általános kiábrándultság nem kedvez az idealista világmegváltásnak. De kár tagadni, hogy az LMP belső viszálykodásairól leginkább az elempések tehetnek.
Emiatt nem akarok tovább a párt tagja lenni, nem a stratégiai ellentétek miatt - amelyek közül egyébként a platformisták útját tartom járhatóbbnak (de azt is csak annyira, amennyire egy szakadék fölé feszített kötelet annak lehet mondani).
Hogy mi lesz a gödi LMP-s önkormányzati mandátummal, illetve ezzel a bloggal, egy héten belül el fog dőlni. Akkor még írok egy búcsúposztot, talán hosszabbat.
Ha valaki úgy érzi, meg kell mondania, mit tegyek, ne habozzon kommentálni. Nem biztos, hogy megfogadom, de hátha :)